Az egyesület adatai, elérhetőségei:
Figyelem! 2021 elején az egyesület vezetősége és ezzel együtt elérhetősége is változott. Az új elérhetőségeket egyelőre nem áll módunkban közölni.
Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület – Barót
Székhely: Barót
Működési szakterület: környezetvédelem, természetvédelem
A szervezet vezetője:_?
Székhely: Barót
Levelezési cím:?
Telefon:?
E-mail: ?
Kapcsolattartó személy, irodavezető:
E-mail:
A szervezet célja:
- természetvédelem, az erdõvidéki természetvédelmi területek felügyelete, védelme, újabbak nyilvántartásba vétele. Ezek közül kiemelt státust élvez a Vargyas-szoros Természetvédelmi Terület. Barlangtani feltárások és kutatások, barlang- és karsztvédelem a Keleti-Kárpátok középső részének karsztvidékein. A civilizált természetjárás, a barlangi turizmus művelése, népszerűsítése.
A szervezet fontosabb rendezvényei, projektjei:
-az egyesület hivatalos felügyelője (2004-) a Vargyas-szoros Természetvédelmi Területnek. Elsősorban ennek felügyeletével, védelmével és turisztikai hasznosításával foglalkozik. A területen Víz Napi, Föld Napi rendezvényeket, táborokat, túrákat (Dénes István emléktúra) és más természetvédelmet népszerűsítő rendezvényeket szervez.
-a Vargyas-szoroson kívül több más erdővidéki természetvédelmi területre és objektumra felügyel, illetve védi az Erdővidéken létező védett növényeket és állatokat. (pl. erdőfülei Kankóskert nárciszai, kökörcsin, kockás liliom, pünkösdi rózsa, denevérek, stb.)
-az egyesület tagja a Román Barlangász Szövetségnek, amelynek országos szintű rendezvényein rendszeresen részt vesz (SPEOARTA, SPEOSPORT, Országos Barlangász Kongresszus)
A szervezet állandó partnerei: Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna és Hargita Megyei Környezetvédelmi Felügyelőségek, Vargyas, Homoródalmás és Barót önkormányzatai, Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport – Székelyudvarhely, Rika Kistérségi Egyesület, Romániai Denevérvédelmi Egyesület, Román Barlangász Szövetség
Adószám:
Bankszámlaszám:
Az Elveszett Világ Egyesület 1996-ban alakult Baróton. Tevékenységét már kezdetektől fogva meghatározta a Vargyas-szoros közelsége, ahol az első természetvédelmi őrséget 1997. május elsején szervezte az egyesület.
Az egyesület elnöke 1999-tól egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig Dénes István geológus, barlangkutató volt, aki a Vargyas-szorosban folytatott, több mint 30 évi kutatómunka hátterével nagymértékben hozzájárult az egyesület tevékenységének megalapozásához, irányvonalának kialakításához. 2006-tól emlékét az Orbán Balázs barlang bejáratánál emléktábla őrzi, amely egyben az azóta évente megszervezésre kerülő Dénes István Emléktúrák végpontja is szokott lenni.
2005-től 2021-ig az egyesület elnöke Dénes Ildikó volt.Ő 2021 februárjában lemondott az egyesület vezetéséről, jelenleg az elnöki feladatok átadása folyamatban van az új vezetőségnek.
Az Elveszett Világ Egyesület 2004 óta látja el a természetmegőrzési terület hivatalos felügyeletét, az azóta eltelt időszakban a nyári szezon alatt folyamatosan jelen volt az egyesület a szorosban, vigyázva a természet értékeit, tisztaságát.
Az egyesület önkéntesei az évek során három új átkelőt építettek a Vargyas-patakon, így lehetővé téve a turisták számára a szoros bejárását a Kőaljától az Orbán Balázs barlangig és tovább a Kőmezőig.
Az egyesület tagjai kijelölték a természetmegőrzési terület határait, turistajelzéseket festettek, gondoskodtak az összegyűlt szemét elszállításáról, a már említett pallóépítésen kívül ezek karbantartását is rendszeresen elvégezték. Az egyesület számos tagja egyben a Román Barlangász Szövetség tagja is, részt vesznek ennek rendezvényein, de a Vargyas-szoros barlangjaiban is folytatják tevékenységüket.
A Környezetvédelmi Minisztérium Környezetvédelmi Alapjának támogatásával, illetve a vargyasi önkormányzat segítségével az egyesület a közeljövőben, a természetvédelmi terület hatékonyabb felügyeletének és az egyre nagyobb számban idelátogató turisták fogadásának érdekében, látogatói központot hoz létre, amelynek szomszédságában a tervek szerint, civilizált körülményeket biztosító sátortábor is létrejön majd.
Az egyesület tagjai igyekszenek úgy megóvni a Vargyas-szoros kivételes természeti értékeit és kincseit, hogy a lehető legkevesebb emberi beavatkozás mellett, a lehető legtöbb idelátogatónak nyújtsanak emlékezetes élményt a szoros látványosságai. Ugyanakkor az egyesület vezetősége igyekszik a lehető legjobb viszonyt ápolni úgy a telektulajdonosokkal, mint a szomszédos falvak lakóival, illetve a helyi és megyei közigazgatási és más hatósági szervekkel. Ennek érdekében évente találkozókat, szakmai fórumokat és gyerektáborokat szerveznek, bevonva minél több érintett és érdekelt személyt.
Meggyőződésünk, hogy a szorosba évente ellátogató többszáz turistával közösen sikerül megőrizniük a Vargyas-szoros természeti értékeit a maguk szépségében, úgy ahogy azt elődeink tették, és e csodás táj nem marad csupán emlék az elkövetkező nemzedékek számára.
Az egyesület elnöke 1999-tól egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig Dénes István geológus, barlangkutató volt, aki a Vargyas-szorosban folytatott, több mint 30 évi kutatómunka hátterével nagymértékben hozzájárult az egyesület tevékenységének megalapozásához, irányvonalának kialakításához. 2006-tól emlékét az Orbán Balázs barlang bejáratánál emléktábla őrzi, amely egyben az azóta évente megszervezésre kerülő Dénes István Emléktúrák végpontja is szokott lenni.
2005-től 2021-ig az egyesület elnöke Dénes Ildikó volt.Ő 2021 februárjában lemondott az egyesület vezetéséről, jelenleg az elnöki feladatok átadása folyamatban van az új vezetőségnek.
Az Elveszett Világ Egyesület 2004 óta látja el a természetmegőrzési terület hivatalos felügyeletét, az azóta eltelt időszakban a nyári szezon alatt folyamatosan jelen volt az egyesület a szorosban, vigyázva a természet értékeit, tisztaságát.
Az egyesület önkéntesei az évek során három új átkelőt építettek a Vargyas-patakon, így lehetővé téve a turisták számára a szoros bejárását a Kőaljától az Orbán Balázs barlangig és tovább a Kőmezőig.
Az egyesület tagjai kijelölték a természetmegőrzési terület határait, turistajelzéseket festettek, gondoskodtak az összegyűlt szemét elszállításáról, a már említett pallóépítésen kívül ezek karbantartását is rendszeresen elvégezték. Az egyesület számos tagja egyben a Román Barlangász Szövetség tagja is, részt vesznek ennek rendezvényein, de a Vargyas-szoros barlangjaiban is folytatják tevékenységüket.
A Környezetvédelmi Minisztérium Környezetvédelmi Alapjának támogatásával, illetve a vargyasi önkormányzat segítségével az egyesület a közeljövőben, a természetvédelmi terület hatékonyabb felügyeletének és az egyre nagyobb számban idelátogató turisták fogadásának érdekében, látogatói központot hoz létre, amelynek szomszédságában a tervek szerint, civilizált körülményeket biztosító sátortábor is létrejön majd.
Az egyesület tagjai igyekszenek úgy megóvni a Vargyas-szoros kivételes természeti értékeit és kincseit, hogy a lehető legkevesebb emberi beavatkozás mellett, a lehető legtöbb idelátogatónak nyújtsanak emlékezetes élményt a szoros látványosságai. Ugyanakkor az egyesület vezetősége igyekszik a lehető legjobb viszonyt ápolni úgy a telektulajdonosokkal, mint a szomszédos falvak lakóival, illetve a helyi és megyei közigazgatási és más hatósági szervekkel. Ennek érdekében évente találkozókat, szakmai fórumokat és gyerektáborokat szerveznek, bevonva minél több érintett és érdekelt személyt.
Meggyőződésünk, hogy a szorosba évente ellátogató többszáz turistával közösen sikerül megőrizniük a Vargyas-szoros természeti értékeit a maguk szépségében, úgy ahogy azt elődeink tették, és e csodás táj nem marad csupán emlék az elkövetkező nemzedékek számára.
Rólunk írták...: Csata a Vargyas- szorosért
A Székelyföld egyik legismertebb, legvonzóbb természetvédelmi területe minden bizonnyal a Vargyas-szoros. Alig van olyan háromszéki természetjáró vagy a természetbe olykor kijáró - a kettő ugyanis nem egy kategória! -, aki nem fordult volna meg a Vargyas-szorosban, a híres Orbán Balázs-barlangban, vagy ahogy még többen emlegetik, az Almási-barlangban. A turisztikai érdeklődés e kistérség iránt évről évre egyre nagyobb, így a Dénes István geológus, barlangkutató által irányított baróti Elveszett Világ Egyesületnek értelemszerûen mind több a dolga, mert a kirándulók áradata mifelénk szükségszerûen azzal jár, hogy egyre nagyobb a pusztítás, rombolás is, ugyanakkor önkényeskedő juhosgazdák legalább akkora kárt okoznak, mint egy sereg látogató. Ezért aztán a sziklaszoros és környéke minden szépsége mellett egyben lehangoló, figyelmeztető látvány: így nem mehet tovább! A bányászvárosban és környékén szeptember 21-26. között országos rangú barlangászati rendezvényt, tudományos, szpeleológiai értekezletet tartanak, amelynek megszervezését Dénes Istvánék nem csak azért vállalták, mert erre kötelezi őket három és fél évtizedes barlangászati múltjuk, hanem azért is, hogy ezen a szakmai fórumon (is) megkongassák a vészharangot: emberek, baj van a Vargyas-szorosban, ha nem fokozzák védelmét, ha a hatóságokban s az emberekben nem tudatosul, hogy természeti értékek egész sora veszélyeztetett, akkor az utánunk következőknek csak fényképen lehet majd megmutatni az egykor festői völgyet.
Növekvő turizmus
Vargyasról jobbra fordulva, a falu nevével azonos völgyben erdei út vezet az Almási-barlang felé, melynek már a legelején jókora színes tábla jelzi három nyelven: természetvédelmi terület következik. A gidres-gödrös, köves út járhatósága nagyjából az időjárástól függ. Pár kilométerrel feljebb egymás után két gazdaság is felbukkan (a rezervátum kellős közepén meszet égetnek, juhokat tartanak, fát vágnak), noha - amennyiben nálunk nyugati szigorral tekintenének a környezetvédelemre - a tulajdonosoknak és létesítményeiknek semmi keresnivalójuk sem lenne itt. De hát ők egy bő évtizede köszönik szépen, jól elvannak, senki sem háborgatja őket. Elvégre a Vargyas-szoros is a korlátlan lehetőségek hazájában fekszik, melyben különösen nagy becsben tartják a mioritikus szemléletmódot, a ,,csobán" nagyobb úr a rendőrnél meg a polgármesternél.
De vissza a fák árnyékába: felfelé haladva a Vargyas-patak mentén, a Persány-Rika-hegység északi csücskében felbukkan előbb a Hollókő, majd az Ejtőkő, s végül a két Mál-tető. Otthonos látvány nem csak a területet évtizedek óta ismerőknek, hanem az új látogatók számára is. Ezt bizonyítja, hogy mind többen, ezrek és ezrek keresik fel, egyre több a magyarországi kiránduló is. Dénes István baróti geológus, barlangkutató, a helybéli Elveszett Világ Természetvédő és Barlangász Egyesület vezetője lassan negyven éve jár az egyszerûen Völgyként emlegetett sziklaszorosba, s több mint három és fél évtizede folyamatosan rajta tartja a szemét, dolgozik érte változó társaival együtt. Hiszen az idők során a régiek lemorzsolódtak, helyettük mindig újak jöttek. De ő maradt, s belső késztetésből olyan munkát végez önkéntesként, melyet még pénzért is csak nagyon kevesen vállalnának.
- Másfél évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag ismeretlen volt ez a terület, s az, hogy rendszerváltás után egyre több ember jön ide, annak is tulajdonítható, hogy turisztikai hírneve lett a szorosnak - magyarázza egy rövid szurdokbéli terepszemle után Dénes István. - Az elmúlt években filmeket készítettünk, amelyeket többször sugároztak a nagy nézettségû magyar adók, és már az interneten is nagyon sok ember tud egyre több információt szerezni. Az ide látogatók egy olyan vidéket látnak, amely rendkívül tetszik nekik, főleg a külföldieknek, és így is tovább terjed a szoros híre. A barlangkutató szerint a turistákat az vonzza leginkább, hogy ezt a területet össze sem lehet hasonlítani a Békási- vagy a Révi-szorossal, de még a Tordai-hasadékkal sem. Itt ugyanis még megmaradt a természetes környezet, és ez nagy részben az erdővidéki természetvédőknek is köszönhető, illetve nagy részben nekik tulajdonítható, mivel már 35 éve tevékenykednek itt, 1970-től (akkor alakult meg az első barlangászkör) rendszeresen járnak ide. - Már akkor szívünkön viseltük ennek a területnek a sorsát - fûzi hozzá -, noha abban az időben még nem volt divat a környezetvédelem, és mindig azon voltunk, hogy összeszedjük azt a szemetet, hulladékot, amit itthagytak a turisták, vagy mindig építettünk valamit, hogy könnyebb legyen a közlekedés a szorosban.
A hetvenes években felújított függőhidak már nem feleltek meg a tömegturizmus igényeinek, így a kilencvenes években a baróti fiatalok által megalakított Elveszett Világ Egyesület nekifogott a turistaösvények rendbetételének, 2002-ben pedig az új függőhidak elkészítésének. Sokak segítségével és rengeteg önkéntes munkával sikerült megteremteni a mostani három átkelőhelyet: egy függőhíd feszül a Vízkeletnél, egy másik a Félszigetnél, és feljebb, a Lócsûr-barlang előtt egy palló könnyíti az átkelést. A hidakat viszont folyamatosan rongálják, megtörtént, hogy valaki leszerelte és elvitte róluk az átszorító kapcsokat. - Az emberek nem ismerték fel, hogy mindez értük épült, azért, hogy bármikor át tudjanak kelni a patakon, s nem azért, hogy a fiatalok mutatványokkal szerepeljenek a lányok előtt - mérgelődik a geológus, hozzátéve, hogy a nagy többség viszont méltányolta, hogy elkezdődött a szoros turisztikai hasznosítása. Úgy véli, nagyon nehéz megőrizni a számos természeti értéket, biztosítani, hogy érintetlenül maradjon a táj, a növényzet, a sziklaformációk, ugyanakkor turisztikailag is hasznosítani a Vargyas-szorost.
Értékes mészkősziget
- Annyira gazdag ez a vulkanikus környezetben, a Hargita lábánál fekvő mészkővidék, olyan, akár egy karsztos sziget - ismerteti Dénes István az 1000 hektárnál nagyobb kiterjedésû természetvédelmi terület jellegzetességeit -, melyben állattani (például itt van a Keleti-Kárpátok egyik legnagyobb denevértelepe), botanikai különlegességek egész sora található (a védett növények közül az alábbi fajokat említik: zergeboglár, turbánliliom, farkasboroszlán, medvehagyma, kék nőszirom, réti kardvirág, kései szegfû, Teleki-virág és tiszafa, de újabban más, nagyon ritka fajokat is felfedeztek). A négy kilométer hosszú sziklaszoros barlangjainak nagy részét viszont ,,ripityára verték". Jelenleg 124 barlangot leltároztak fel (összhosszúságuk mintegy 7,5 kilométer), köztük lezártakat is, ahol még épek a cseppkőképződmények. A szoros őslénytani szempontból is fontos (főként a barlangi medve csontjai, koponyái kerültek elő nagy számban, de ismert még barlangi oroszlán-, illetve hiéna-, gyapjas orrszarvú- és óriásszarvas maradvány is), sajátos a barlangok ásványvilága, földtani felépítése, számos kövületlelőhely található. Régészek számára is van kutatnivaló: 40 barlangban lehet archeológiai leleteket találni, olyan fontos, ritka dolgok kerültek elő az utóbbi években, amelyek szenzáció számba mennek a szakmában. Az ősembertől kezdődően egészen a középkorig tanyáztak a barlangokban; a legrégebbi régészeti anyag a pattintott kőkorszakból való, a musteri, Neander-völgyi ősember 150-170 ezer éves, nagyon jellegzetes szerszámai kerültek elő, 1992-ben pedig egy igen értékes vaskori bronzleletre bukkantak.
A Vargyas-szoros legnagyobb barlangja (1527 méter hosszú), a már említett Orbán Balázs-barlang (Kőlik, Nagybarlang, Homoródalmási barlang) Erdély legelső, Fekete István Udvarhelyszék földmérő mérnöke által 1835-ben feltérképezett barlangja. A történelem folyamán a környék lakossága veszélyben a szurdokvölgy barlangjaiban húzta meg magát, ezt igazolják az Orbán Balázs-barlang és a Tatárlik bejáratánál kövekből épített védfal-maradványok. A jelentősebb barlangok között említik továbbá a Lócsûr, Kőcsûr, Vízkelet, valamint a Lublinit-, Medvék-, Cseppköves-, Gábor- és az Aktív-barlangokat. Különösen szépen hangzik némely sziklaformáció neve, de igen gazdag az Almási-barlanggal kapcsolatos mondavilág is.
Környezetrombolás a köbön
Elég letérni az erdei útról a Hidegaszó patakánál, és az Alsó-Mál alatti réten (amely civilizált viszonyok közepette igen jó sátorozási hely lenne), máris szembetûnnek a gondok: lépni sem lehet a juhürüléktől, s a Vargyas mentén felállított szemetes nejlonzsákok mellett széthajigálva a sok hulladék. Miután ugyanis a kirándulók vagy a természetvédők összeszedik a szemetet, jönnek a kiéheztetett pásztorkutyák, s élelem után kutatva szétszedik a zsákokat, majd szanaszét hordják a maradványokat. Vannak több négyzetméternyi részek, amelyek kifejezetten szemétdomb jellegûek, s az egész olyan, mint Kőmûves Kelemen balladája: amit nappal összegyûjtenek, azt éjjel következetesen széthordják az ebek. De maguk a turisták sincsenek biztonságban, az állatok olykor a sátrakat is szétszedik, megharapják a látogatókat, arról nem is beszélve, hogy a juh- és kecskeinvázió miatt minden le van rágva, kullancsok hada sorakozik a fûben. Ez tehát egy pazar természetvédelmi terület bejárati kapuja a Székelyföldön.
A két Mál-tető fehér szikláival őrszemként vigyázza a szurdokot, csak a ,,csobánok" teljhatalmával szemben tehetetlenek. A klasszikus séta egészen az Almási-barlang bejáratáig tart, ám helyenként szembetûnő a rongálás, a szemét.
- Nagyon szépen hangzik, hogy idegenforgalom, természetjárás, de sajnos, ami itt történik, azt nem egészen lehet ebbe a kategóriába belefoglalni - körvonalazza a pusztítás természetrajzát Dénes István. - Itt az embereknek még nincs igénye arra - sommáz keserûen -, mint nyugatabbra, vagy akár már Magyarországon is, hogy azért menjenek a természetbe, hogy annak szépségeit csodálják, tiszta levegőt szívjanak, hallgassák a patakvíz csobogását. Itt az emberek nagy része azért jön ide, hogy zabáljon, igyék, üvöltözzék, hogy kitombolja magát. Sőt, egyesek még bocsánatot is kérnek, ne haragudjunk, de most szabadultak ki az irodából és ki kell tombolniuk magukat. És kikelnek emberi mivoltukból olyanok, akik otthon, a munkahelyen úriembernek néznek ki. Az ilyen vasárnapi kiruccanások vagy piknikezések résztvevői teljesen természetesnek veszik, hogy itthagyják szemetüket, mert jönnek a természetvédők és ők összeszedik, leviszik, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Látványos a rombolás: szinte mindenkinek olyan érthetetlen kényszere van, hogy amit a kezével elér, azt letépi, letöri, tönkreteszi. A turisták nagy kárt tesznek a szorosban - folytatja -, barlangokban táboroznak, felfüstölik a falakat, otthagyják a szemetet, a konzervdobozt, összetörik az üvegeket. Ennek most próbálunk véget vetni, azt szeretnők, hogy csak itt, alul, a bejárati részen lehessen táborozni, és kizárólag sátorban.
Egyébként a degradálódás mértéke óriási, már annak is feltûnik, aki 1989 előtt ismerte a szorost, netán többször járt errefelé. Hatalmas mennyiségben vágták ki az Alsó-Mál oldalában a fákat (mészköves területen az erózió így könnyen végez a talajjal, fa ott soha többé nem nő), a legeltetés mértékéről nem is beszélve. Régebb ez egy ,,tiltott övezet" volt, itt nem lehetett ,,annyira pancsolni, mint máshol", mert a karhatalom élénken figyelte, és ez paradoxális módon jót tett a területnek. Mivel a belügyesek irtóztak a tömegtől, amikor már nagyon sokan kezdtek lenni, gyakorta ,,hazasuppolták az embereket". Ezt természtesen senki sem sírja vissza, de azt sokan és határozottan szeretnék, hogy véget érjen a környezetrombolás, s ehelyett civilizált, értékmegőrző turizmus legyen.
A rendszerváltás után nem csak a turistainvázió miatt szabadult el a pokol a Vargyas szurdokában, a környezetrombolást fokozta néhány, a természetvédelmi területen mûködő gazdaság is. Ezek megjelenése azért is volt lehetséges, mert még mindig tartja magát az a felfogás, miszerint csak maga a szoros lenne a rezervátum. Noha 1981-től 2000-ig csak ,,papíron" létezett a védett terület, senki sem tudta pontosan, hol húzódik a szóban forgó ezer hektár. Az újabb természetvédelmi törvények viszont előírták a védett övezet térképen való pontos behatárolását, ezért ez is megtörtént. - Figyelembe véve a mészkővidék egységét, a Hargita megyei környezetvédelmi hivatal közremûködésével csapatmunkával elkészítettük a védett terület pontos, végleges térképét, amelyet a környezetvédelmi minisztérium is elfogadott - hangsúlyozza Dénes István geológus, barlangkutató, a baróti Elveszett Világ egyesület vezetője, megjegyezve, hogy a természetvédelmi terület felügyeletét a magánterületek mellett megnehezíti az is, hogy az a megyehatáron húzódik, a nagyobbik, 800 hektárnyi rész (itt van maga a szoros is) Hargita megyéhez, míg a kisebbik Kovászna megyéhez tartozik.
Öntörvényû pásztorok
A Vargyas-patak mentén lévő két gazdaságot apa és fia mûködteti, előbbi Hargita, utóbbi Kovászna megye területén található. V. János pásztort összeférhetetlen, erőszakos emberként ismerik, a természetvédőknek számos konfliktusuk volt vele. A homoródalmási közbirtokosság területén rendezkedett be, a természetvédelmi terület közepén telepedett meg. Mondják, hogy nem lehet vele egyezkedni, nem szavatartó, sőt, nagyon agresszív ember, aki erejével próbál hatalmat teremteni magának. A rendőrökkel is nagyon hetykén beszél, hallották, amikor csak úgy odaszólt nekik: ,,salut băi p..?, ce faci??" Ráadásul a teljes területen tulajdonosnak érzi magát, habár csak egyetlen, az Ejtőkő mögötti 50 árról van a családjának birtoklevele. A pásztor a kilencvenes évek első felében önkényesen költözött be a volt fakitermelő vállalat üres házába, 1992-ben pedig elkezdte kivágni a környező bükkfákat. Nincs papírja arról, miként jutott birtokába a háznak, s most azt mondja a természetvédőknek: hogy költözzön el, hiszen már gyümölcsfákat ültetett, azok már termőre fordultak, mindent ,,szépen megcsinált", s most hagyja ott?
- Ez itt a gond: legeltet, fát vág, meszet éget, az ürüléket szétszórja, s a kutyák garázdálkodnak - kesereg a baróti természetvédők vezetője. - Aláírt idén májusban egy jegyzőkönyvet - folytatja -, hogy csak azon a területen legeltet, amelyet a közbirtokosságtól bérel, ami 20-25 hektár, mivel csak ennyi legelő van, a többi kaszáló. A pásztorkutyák elûzték a vadakat, mindent elpusztítottak itt. Régen szarvasbőgést lehetett hallani, medvéket láttunk, vaddisznócsordákat, most semmi sincs. Az állítólagos száz juh után két kutyát lenne szabad tartania, de legalább tíz nagy termetû kutyája van. Újabban nem csak az ebek hordják szét a szoros bejáratánál a szemetet, hanem oda hajtják a juhokat, tehenket, kecskéket is, mi több, kijelentette, hogy ő nagy természetvédő, s azért járatja a juhokat ide, hogy elûzze a turistákat innen?
- Szépen kértem az almási hatóságokat - fejtegeti Dénes István -, hogy lépjünk fel egyszerre, jöjjünk ki együtt, a környezetvédelem, erdészet, közegészségügy, állatorvosi szolgálat, helyhatóság, közigazgatás illetékesei, s akkor vonja mindenki kérdőre: milyen papírjai, milyen szerződései vannak, minek alapján tartózkodik itt, milyen tevékenységet folytat, mit tud erről a pénzügy, mert senkinek sem fizet adót. Ellenőrizhetetlen, mennyi meszet éget, mennyi fát s mennyi tejterméket ad el. És ugyanezt teszi a fia is.
Persze, nem történt semmi, senki sem mozdította a füle botját. A Kovászna megyei könyezetvédelmi hatóságok legkevésbé sem.
Erdőtûz és hanyagság
A természetvédelmi területre még egy veszély leselkedik: az építkezések. A természetvédők meg szeretnék akadályozni, hogy itt is nyaralók nőjenek ki a földből, mert úgy vélik, az a rezervátum halálához vezetne. A polgármestereknek eddig is kötelessége lett volna kezelni ezt a térséget, ám ,,abszolút semmit sem tettek, és még mindig kitartanak régi elméletük mellett, miszerint ki kell parcellázni a területet, és hétvégi házakat kell építeni, s legyen kocsma és vendéglő.
Tavaly augusztus végén szándékosan felgyújtották az Alsó-Mál oldalában az almási közbirtokosság területét, egy gyönyörû borókást. 30-40 méteres lángok égtek, az erdőtûzben tíz-tizenöt hektár teljesen tönkrement, és nagy volt a veszély, hogy az egész terület porrá ég. Két hétig pusztítottak a lángok, egyhektárnyi bükkerdő is leégett, végül egy hatalmas zápor oltotta ki a tüzet. Elképesztő, de senkit sem vontak felelősségre - mondja Dénes István. Amikor a rendőrség elkezdte keresni a tettest, kiderült, hogy egy esztenáról valaki szándékosan gyújtotta meg a tüzet. Ma sem tudják, miért, a gazda mondta-e, hogy gyújtsa meg, hogy legyen ott legelő, vagy azt is rebesgetik, a pásztor azért lobbantotta lángra, mert úgy gondolta, hogy a borókásban elbújik a farkas és a medve, s nem tudott oda bemenni a juhokkal, félt, ezért inkább felgyújtotta. - Na, azt fülön fogták, s ő ijedtében felakaszatotta magát - meséli a geológus -, s ezzel lezárult az ügy, megvolt a bûnös, meghalt, eltemették. S ezzel az ügy el van felejtve, a borókásnak pedig legalább 20-30 év kell, amíg regenerálódik. Borzasztó volt - emlékezik -, dübörgött a tûz, felhívtuk a baróti rendőrséget, feljött a rendőr és a vargyasi alpolgármester, s még elkezdtek itt hánykolódni, hogy mit ütöm belé az orromat abba, ami nem az én dolgom, mit erőlködöm? S azzal elmentek, ennyi volt, azt mondták, nem az övék.
Formális felügyelet
A baróti természetvédők azon kevesek közé tartoznak, akik nem csak beszélnek, hanem dolgoznak is. Homoródalmáson több civil szervezet, önkormányzat még 2003 márciusában felkérte az Elveszett Világ egyesületet, hogy szerezze meg a Vargyas-szoros természetvédelmi terület törvény szerinti felügyeleti jogát, majd Dénes István társaival együtt összeállította az ehhez szükséges iratcsomót, ajánlást szerzett a Román Barlangkutató Szövetségtől, a bukaresti Emil Racovita Barlangkutató Intézettől, a Hargita megyei környezetvédelmi hivataltól. Kérésüket 2004. január 9-én tárgyalták le a csíki környezetvédelmi hivatalban, és kedvező elbírálás után március 12-én megkapták az öt évre szóló felügyeleti jogot, illetve szerződésben vállalták, hogy adminisztrálják a rezervátumot. Elkészítették a természetvédelmi terület rendszabályzatát, illetve 2005 márciusáig össze kell még állítaniuk a kezelési tervet. Noha papírforma szerint az egyesület elnöke felügyelőként járőrözhet, jegyzőkönyvet készíthet az észlelt rendellenességekről, s bár igazolványában írja, hogy bírságolási joga is van, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen, ugyanis Dénes István azt mondja, őt úgy tájékoztatták, hogy csak a rendőrség büntethet. Ezzel viszont nem oldottak meg semmit. - Tehát az a helyzet - összegez keserûen -, hogy nap mint nap el kell tûrnünk a törvénytelenséget, mert tehetetlenek vagyunk, ez pedig nagyon rányomja a bélyegét az egyesület tagjainak kedélyállapotára, ugyanis kezd elegük lenni abból, hogy semmit sem tudunk tenni. Sorakoznak a papírok, az igazolványok, és a pásztor szemberöhög velünk!
Ahhoz, hogy megkezdjék a terület igazgatását, megpróbáltak pénzt szerezni, mivel az állam semmivel sem támogatja ezt a munkát. Pályáztak a csíkszeredai Polgártárs Alapítványnál, a Vargyas-szoros természetvédelmi terület védelme és turisztikai hasznosítása címû pályázatukkal elnyertek 152 millió lejt, ebből a pénzből szeretnék továbbfejleszteni a meglévő berendezéseket, de főként az a céljuk, hogy információs anyagot készítsenek, helyezzenek el figyelmeztető táblákat - amilyen Vargyason már látható. További bevételük úgy lehetne, ha belépőjegyet szednének. Ez viszont körülményes, ráadásul kellene egy ellenőrző pont sorompóval, s ez naponta folyamatos munkát jelentene, aki pedig nem fizet, annak nincs mit keresnie a szorosban. A felmerülő nehézségek miatt Dénes István bizonytalanul néz a jövőbe, egyelőre nem tudja, miként lehet adminisztrálni a rezervátumot, illetve normális keretek közé terelni a turizmust. Amiatt is borúlátó, hogy a természetvédők kicsi szálláshelyét, amit tizenöt évi munkával hoztak létre, és felszereltek barlangkutató eszközökkel, szerszámokkal, mentőfelszereléssel (barlangból, sziklafalból menteni tudnak), már négyszer törték fel, ám a tettesek soha nem kerültek kézre. Főként ruhát, élelmet vittek el, de a legutóbbi, augusztusi betörés volt a legfurcsább: feldúlták az egész házat, a könyvespolcról szétszórták a papírokat, s elvitték az összes, a szurdokvölgy igazgatására vonatkozó iratot. - Ezt nem lehet megmagyarázni - vélekedik a rezervátum felügyelője -, úgy dolgoztak, mint a titkosrendőrök a filmekben, ezt valaki vagy bosszúból tette, vagy megfélemlítésnek szánta. Szerinte olyan állhat a háttérben, akinek érdeke, hogy a természetvédőket elûzze innen. - Ilyen terrorcselekményekkel akar minket valaki innen eltávolítani - állítja Dénes István -, mert azt hiszi, ha mi nem vagyunk itt, akkor az övé lehet minden, lebonthatja a hegyeket, s feldolgozhatja mésznek, kivághat minden fát, leetethet mindent a juhaival, s élhet itt vidáman, amíg meg nem hal?
Sziklák közé rejtett szülőföld
Ahhoz, hogy a szorosban és környékén rend legyen, szükséges lenne, hogy a környékbeli falvak lakói is magukénak érezzék ezt a területet. Be kellene látniuk, hogy nekik is érdekük vigyázni rá, mert a civilizált turizmus hasznára válna az egész térségnek. Ezzel kapcsolatosan viszont Dénes István azt tartja, hogy ,,az emberek kilencvenkilenc százalékának a háta borsódzik ettől, hogy természetvédelmi terület, nem érdekli őket egyéb az anyagi haszonnál. Az a baj, teszi hozzá, hogy a vezetők sem tudnak fennebb emelkedni, az önkormányzatnak meg kellene próbálnia megértetni, hogy: emberek, ez itt a mi kincsünk, nekünk a turizmusból kellene tőkét kovácsolni. Sőt, az idegenforgalmat is ,,teljesen ferdén értékelik, mert például Almáson kitalálta az egykori polgármester, hogy ide motoros ralipálya kell. - S az lett - magyarázza -, azóta harcolunk a magyarországi dzsipes marhákkal, mert itt hajtanak keresztül-kasul a természetvédelmi területen.
A temérdek gond, kilátástalanság ellenére Dénes István mozdonyként húzza maga után a Vargyas-szoros természetvédelmi ügyét, nem adja fel. Jó néhány csatát bizonyosan megvívtak már, ám egyelőre nyitott kérdés, hogy a háborút sikerül-e megnyerniük. Minden esetre ezt szívügyének tekinti, sziklahegynyi belső energia hajtja, szinte hetente fent van. Azt mondja, mindezt azért teszi, hogy a térség megmaradjon, s két gyermekének is megmutathassa, amit egykor ő maga is csodált. - Egyre több külföldi jön - teszi hozzá -, ők kultúremberek, nyugatról jönnek, fontos, hogy valamit nekik is lehessen nyújtani, hogy ne mondják azt a székelyről: egy primitív majom, mobiltelefonnal a nyakában, s nem képes vigyázni szülőföldjére. Ez a lényeg, én ezt a szülőföldemnek tekintem, s annyira kötődöm ide, hogy már rég azt mondtam, ha én itt koldus leszek, s gombán élek, akkor is itt maradok. Nem megyek se nyugatra, se keletre, se délre, se az Antarktiszra, itt maradok. S ezért harcolok, mert ez a szülőföldem, ehhez a területhez érzelmileg ragaszkodom. Csak ez a vívódás, mérgelődés nap mint nap nem hiányzik, legutóbb is három gyermekkel szedtük a szemetet, végül elkergettem őket, mert felment a cukrom, amikor láttam azt a sok rohadékot, s mondtam, hagyják, mert felszedem én egyedül, ne gyûjtsék a gyermekek másnak a szennyét.
Mondják, s az avatottak pedig tudják, hogy a Vargyas-szoros leginkább ilyenkor, ősszel káprázatos, szeptember végén, október elején néhány napig pasztellszínekben sejtelmeskedik a fehér mészkősziklákat koronázó rengeteg. Ez akár a fenyegetettség, az elmúlás gondolatát is ébresztheti a visszafogottan szemlélődő természetjáróban, ám a Széchenyi-szirt s a Csala tornya alatt mégis bizakodik, mert hiszi, lesz még újra tavasz, s jön majd a nyár.
Növekvő turizmus
Vargyasról jobbra fordulva, a falu nevével azonos völgyben erdei út vezet az Almási-barlang felé, melynek már a legelején jókora színes tábla jelzi három nyelven: természetvédelmi terület következik. A gidres-gödrös, köves út járhatósága nagyjából az időjárástól függ. Pár kilométerrel feljebb egymás után két gazdaság is felbukkan (a rezervátum kellős közepén meszet égetnek, juhokat tartanak, fát vágnak), noha - amennyiben nálunk nyugati szigorral tekintenének a környezetvédelemre - a tulajdonosoknak és létesítményeiknek semmi keresnivalójuk sem lenne itt. De hát ők egy bő évtizede köszönik szépen, jól elvannak, senki sem háborgatja őket. Elvégre a Vargyas-szoros is a korlátlan lehetőségek hazájában fekszik, melyben különösen nagy becsben tartják a mioritikus szemléletmódot, a ,,csobán" nagyobb úr a rendőrnél meg a polgármesternél.
De vissza a fák árnyékába: felfelé haladva a Vargyas-patak mentén, a Persány-Rika-hegység északi csücskében felbukkan előbb a Hollókő, majd az Ejtőkő, s végül a két Mál-tető. Otthonos látvány nem csak a területet évtizedek óta ismerőknek, hanem az új látogatók számára is. Ezt bizonyítja, hogy mind többen, ezrek és ezrek keresik fel, egyre több a magyarországi kiránduló is. Dénes István baróti geológus, barlangkutató, a helybéli Elveszett Világ Természetvédő és Barlangász Egyesület vezetője lassan negyven éve jár az egyszerûen Völgyként emlegetett sziklaszorosba, s több mint három és fél évtizede folyamatosan rajta tartja a szemét, dolgozik érte változó társaival együtt. Hiszen az idők során a régiek lemorzsolódtak, helyettük mindig újak jöttek. De ő maradt, s belső késztetésből olyan munkát végez önkéntesként, melyet még pénzért is csak nagyon kevesen vállalnának.
- Másfél évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag ismeretlen volt ez a terület, s az, hogy rendszerváltás után egyre több ember jön ide, annak is tulajdonítható, hogy turisztikai hírneve lett a szorosnak - magyarázza egy rövid szurdokbéli terepszemle után Dénes István. - Az elmúlt években filmeket készítettünk, amelyeket többször sugároztak a nagy nézettségû magyar adók, és már az interneten is nagyon sok ember tud egyre több információt szerezni. Az ide látogatók egy olyan vidéket látnak, amely rendkívül tetszik nekik, főleg a külföldieknek, és így is tovább terjed a szoros híre. A barlangkutató szerint a turistákat az vonzza leginkább, hogy ezt a területet össze sem lehet hasonlítani a Békási- vagy a Révi-szorossal, de még a Tordai-hasadékkal sem. Itt ugyanis még megmaradt a természetes környezet, és ez nagy részben az erdővidéki természetvédőknek is köszönhető, illetve nagy részben nekik tulajdonítható, mivel már 35 éve tevékenykednek itt, 1970-től (akkor alakult meg az első barlangászkör) rendszeresen járnak ide. - Már akkor szívünkön viseltük ennek a területnek a sorsát - fûzi hozzá -, noha abban az időben még nem volt divat a környezetvédelem, és mindig azon voltunk, hogy összeszedjük azt a szemetet, hulladékot, amit itthagytak a turisták, vagy mindig építettünk valamit, hogy könnyebb legyen a közlekedés a szorosban.
A hetvenes években felújított függőhidak már nem feleltek meg a tömegturizmus igényeinek, így a kilencvenes években a baróti fiatalok által megalakított Elveszett Világ Egyesület nekifogott a turistaösvények rendbetételének, 2002-ben pedig az új függőhidak elkészítésének. Sokak segítségével és rengeteg önkéntes munkával sikerült megteremteni a mostani három átkelőhelyet: egy függőhíd feszül a Vízkeletnél, egy másik a Félszigetnél, és feljebb, a Lócsûr-barlang előtt egy palló könnyíti az átkelést. A hidakat viszont folyamatosan rongálják, megtörtént, hogy valaki leszerelte és elvitte róluk az átszorító kapcsokat. - Az emberek nem ismerték fel, hogy mindez értük épült, azért, hogy bármikor át tudjanak kelni a patakon, s nem azért, hogy a fiatalok mutatványokkal szerepeljenek a lányok előtt - mérgelődik a geológus, hozzátéve, hogy a nagy többség viszont méltányolta, hogy elkezdődött a szoros turisztikai hasznosítása. Úgy véli, nagyon nehéz megőrizni a számos természeti értéket, biztosítani, hogy érintetlenül maradjon a táj, a növényzet, a sziklaformációk, ugyanakkor turisztikailag is hasznosítani a Vargyas-szorost.
Értékes mészkősziget
- Annyira gazdag ez a vulkanikus környezetben, a Hargita lábánál fekvő mészkővidék, olyan, akár egy karsztos sziget - ismerteti Dénes István az 1000 hektárnál nagyobb kiterjedésû természetvédelmi terület jellegzetességeit -, melyben állattani (például itt van a Keleti-Kárpátok egyik legnagyobb denevértelepe), botanikai különlegességek egész sora található (a védett növények közül az alábbi fajokat említik: zergeboglár, turbánliliom, farkasboroszlán, medvehagyma, kék nőszirom, réti kardvirág, kései szegfû, Teleki-virág és tiszafa, de újabban más, nagyon ritka fajokat is felfedeztek). A négy kilométer hosszú sziklaszoros barlangjainak nagy részét viszont ,,ripityára verték". Jelenleg 124 barlangot leltároztak fel (összhosszúságuk mintegy 7,5 kilométer), köztük lezártakat is, ahol még épek a cseppkőképződmények. A szoros őslénytani szempontból is fontos (főként a barlangi medve csontjai, koponyái kerültek elő nagy számban, de ismert még barlangi oroszlán-, illetve hiéna-, gyapjas orrszarvú- és óriásszarvas maradvány is), sajátos a barlangok ásványvilága, földtani felépítése, számos kövületlelőhely található. Régészek számára is van kutatnivaló: 40 barlangban lehet archeológiai leleteket találni, olyan fontos, ritka dolgok kerültek elő az utóbbi években, amelyek szenzáció számba mennek a szakmában. Az ősembertől kezdődően egészen a középkorig tanyáztak a barlangokban; a legrégebbi régészeti anyag a pattintott kőkorszakból való, a musteri, Neander-völgyi ősember 150-170 ezer éves, nagyon jellegzetes szerszámai kerültek elő, 1992-ben pedig egy igen értékes vaskori bronzleletre bukkantak.
A Vargyas-szoros legnagyobb barlangja (1527 méter hosszú), a már említett Orbán Balázs-barlang (Kőlik, Nagybarlang, Homoródalmási barlang) Erdély legelső, Fekete István Udvarhelyszék földmérő mérnöke által 1835-ben feltérképezett barlangja. A történelem folyamán a környék lakossága veszélyben a szurdokvölgy barlangjaiban húzta meg magát, ezt igazolják az Orbán Balázs-barlang és a Tatárlik bejáratánál kövekből épített védfal-maradványok. A jelentősebb barlangok között említik továbbá a Lócsûr, Kőcsûr, Vízkelet, valamint a Lublinit-, Medvék-, Cseppköves-, Gábor- és az Aktív-barlangokat. Különösen szépen hangzik némely sziklaformáció neve, de igen gazdag az Almási-barlanggal kapcsolatos mondavilág is.
Környezetrombolás a köbön
Elég letérni az erdei útról a Hidegaszó patakánál, és az Alsó-Mál alatti réten (amely civilizált viszonyok közepette igen jó sátorozási hely lenne), máris szembetûnnek a gondok: lépni sem lehet a juhürüléktől, s a Vargyas mentén felállított szemetes nejlonzsákok mellett széthajigálva a sok hulladék. Miután ugyanis a kirándulók vagy a természetvédők összeszedik a szemetet, jönnek a kiéheztetett pásztorkutyák, s élelem után kutatva szétszedik a zsákokat, majd szanaszét hordják a maradványokat. Vannak több négyzetméternyi részek, amelyek kifejezetten szemétdomb jellegûek, s az egész olyan, mint Kőmûves Kelemen balladája: amit nappal összegyûjtenek, azt éjjel következetesen széthordják az ebek. De maguk a turisták sincsenek biztonságban, az állatok olykor a sátrakat is szétszedik, megharapják a látogatókat, arról nem is beszélve, hogy a juh- és kecskeinvázió miatt minden le van rágva, kullancsok hada sorakozik a fûben. Ez tehát egy pazar természetvédelmi terület bejárati kapuja a Székelyföldön.
A két Mál-tető fehér szikláival őrszemként vigyázza a szurdokot, csak a ,,csobánok" teljhatalmával szemben tehetetlenek. A klasszikus séta egészen az Almási-barlang bejáratáig tart, ám helyenként szembetûnő a rongálás, a szemét.
- Nagyon szépen hangzik, hogy idegenforgalom, természetjárás, de sajnos, ami itt történik, azt nem egészen lehet ebbe a kategóriába belefoglalni - körvonalazza a pusztítás természetrajzát Dénes István. - Itt az embereknek még nincs igénye arra - sommáz keserûen -, mint nyugatabbra, vagy akár már Magyarországon is, hogy azért menjenek a természetbe, hogy annak szépségeit csodálják, tiszta levegőt szívjanak, hallgassák a patakvíz csobogását. Itt az emberek nagy része azért jön ide, hogy zabáljon, igyék, üvöltözzék, hogy kitombolja magát. Sőt, egyesek még bocsánatot is kérnek, ne haragudjunk, de most szabadultak ki az irodából és ki kell tombolniuk magukat. És kikelnek emberi mivoltukból olyanok, akik otthon, a munkahelyen úriembernek néznek ki. Az ilyen vasárnapi kiruccanások vagy piknikezések résztvevői teljesen természetesnek veszik, hogy itthagyják szemetüket, mert jönnek a természetvédők és ők összeszedik, leviszik, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Látványos a rombolás: szinte mindenkinek olyan érthetetlen kényszere van, hogy amit a kezével elér, azt letépi, letöri, tönkreteszi. A turisták nagy kárt tesznek a szorosban - folytatja -, barlangokban táboroznak, felfüstölik a falakat, otthagyják a szemetet, a konzervdobozt, összetörik az üvegeket. Ennek most próbálunk véget vetni, azt szeretnők, hogy csak itt, alul, a bejárati részen lehessen táborozni, és kizárólag sátorban.
Egyébként a degradálódás mértéke óriási, már annak is feltûnik, aki 1989 előtt ismerte a szorost, netán többször járt errefelé. Hatalmas mennyiségben vágták ki az Alsó-Mál oldalában a fákat (mészköves területen az erózió így könnyen végez a talajjal, fa ott soha többé nem nő), a legeltetés mértékéről nem is beszélve. Régebb ez egy ,,tiltott övezet" volt, itt nem lehetett ,,annyira pancsolni, mint máshol", mert a karhatalom élénken figyelte, és ez paradoxális módon jót tett a területnek. Mivel a belügyesek irtóztak a tömegtől, amikor már nagyon sokan kezdtek lenni, gyakorta ,,hazasuppolták az embereket". Ezt természtesen senki sem sírja vissza, de azt sokan és határozottan szeretnék, hogy véget érjen a környezetrombolás, s ehelyett civilizált, értékmegőrző turizmus legyen.
A rendszerváltás után nem csak a turistainvázió miatt szabadult el a pokol a Vargyas szurdokában, a környezetrombolást fokozta néhány, a természetvédelmi területen mûködő gazdaság is. Ezek megjelenése azért is volt lehetséges, mert még mindig tartja magát az a felfogás, miszerint csak maga a szoros lenne a rezervátum. Noha 1981-től 2000-ig csak ,,papíron" létezett a védett terület, senki sem tudta pontosan, hol húzódik a szóban forgó ezer hektár. Az újabb természetvédelmi törvények viszont előírták a védett övezet térképen való pontos behatárolását, ezért ez is megtörtént. - Figyelembe véve a mészkővidék egységét, a Hargita megyei környezetvédelmi hivatal közremûködésével csapatmunkával elkészítettük a védett terület pontos, végleges térképét, amelyet a környezetvédelmi minisztérium is elfogadott - hangsúlyozza Dénes István geológus, barlangkutató, a baróti Elveszett Világ egyesület vezetője, megjegyezve, hogy a természetvédelmi terület felügyeletét a magánterületek mellett megnehezíti az is, hogy az a megyehatáron húzódik, a nagyobbik, 800 hektárnyi rész (itt van maga a szoros is) Hargita megyéhez, míg a kisebbik Kovászna megyéhez tartozik.
Öntörvényû pásztorok
A Vargyas-patak mentén lévő két gazdaságot apa és fia mûködteti, előbbi Hargita, utóbbi Kovászna megye területén található. V. János pásztort összeférhetetlen, erőszakos emberként ismerik, a természetvédőknek számos konfliktusuk volt vele. A homoródalmási közbirtokosság területén rendezkedett be, a természetvédelmi terület közepén telepedett meg. Mondják, hogy nem lehet vele egyezkedni, nem szavatartó, sőt, nagyon agresszív ember, aki erejével próbál hatalmat teremteni magának. A rendőrökkel is nagyon hetykén beszél, hallották, amikor csak úgy odaszólt nekik: ,,salut băi p..?, ce faci??" Ráadásul a teljes területen tulajdonosnak érzi magát, habár csak egyetlen, az Ejtőkő mögötti 50 árról van a családjának birtoklevele. A pásztor a kilencvenes évek első felében önkényesen költözött be a volt fakitermelő vállalat üres házába, 1992-ben pedig elkezdte kivágni a környező bükkfákat. Nincs papírja arról, miként jutott birtokába a háznak, s most azt mondja a természetvédőknek: hogy költözzön el, hiszen már gyümölcsfákat ültetett, azok már termőre fordultak, mindent ,,szépen megcsinált", s most hagyja ott?
- Ez itt a gond: legeltet, fát vág, meszet éget, az ürüléket szétszórja, s a kutyák garázdálkodnak - kesereg a baróti természetvédők vezetője. - Aláírt idén májusban egy jegyzőkönyvet - folytatja -, hogy csak azon a területen legeltet, amelyet a közbirtokosságtól bérel, ami 20-25 hektár, mivel csak ennyi legelő van, a többi kaszáló. A pásztorkutyák elûzték a vadakat, mindent elpusztítottak itt. Régen szarvasbőgést lehetett hallani, medvéket láttunk, vaddisznócsordákat, most semmi sincs. Az állítólagos száz juh után két kutyát lenne szabad tartania, de legalább tíz nagy termetû kutyája van. Újabban nem csak az ebek hordják szét a szoros bejáratánál a szemetet, hanem oda hajtják a juhokat, tehenket, kecskéket is, mi több, kijelentette, hogy ő nagy természetvédő, s azért járatja a juhokat ide, hogy elûzze a turistákat innen?
- Szépen kértem az almási hatóságokat - fejtegeti Dénes István -, hogy lépjünk fel egyszerre, jöjjünk ki együtt, a környezetvédelem, erdészet, közegészségügy, állatorvosi szolgálat, helyhatóság, közigazgatás illetékesei, s akkor vonja mindenki kérdőre: milyen papírjai, milyen szerződései vannak, minek alapján tartózkodik itt, milyen tevékenységet folytat, mit tud erről a pénzügy, mert senkinek sem fizet adót. Ellenőrizhetetlen, mennyi meszet éget, mennyi fát s mennyi tejterméket ad el. És ugyanezt teszi a fia is.
Persze, nem történt semmi, senki sem mozdította a füle botját. A Kovászna megyei könyezetvédelmi hatóságok legkevésbé sem.
Erdőtûz és hanyagság
A természetvédelmi területre még egy veszély leselkedik: az építkezések. A természetvédők meg szeretnék akadályozni, hogy itt is nyaralók nőjenek ki a földből, mert úgy vélik, az a rezervátum halálához vezetne. A polgármestereknek eddig is kötelessége lett volna kezelni ezt a térséget, ám ,,abszolút semmit sem tettek, és még mindig kitartanak régi elméletük mellett, miszerint ki kell parcellázni a területet, és hétvégi házakat kell építeni, s legyen kocsma és vendéglő.
Tavaly augusztus végén szándékosan felgyújtották az Alsó-Mál oldalában az almási közbirtokosság területét, egy gyönyörû borókást. 30-40 méteres lángok égtek, az erdőtûzben tíz-tizenöt hektár teljesen tönkrement, és nagy volt a veszély, hogy az egész terület porrá ég. Két hétig pusztítottak a lángok, egyhektárnyi bükkerdő is leégett, végül egy hatalmas zápor oltotta ki a tüzet. Elképesztő, de senkit sem vontak felelősségre - mondja Dénes István. Amikor a rendőrség elkezdte keresni a tettest, kiderült, hogy egy esztenáról valaki szándékosan gyújtotta meg a tüzet. Ma sem tudják, miért, a gazda mondta-e, hogy gyújtsa meg, hogy legyen ott legelő, vagy azt is rebesgetik, a pásztor azért lobbantotta lángra, mert úgy gondolta, hogy a borókásban elbújik a farkas és a medve, s nem tudott oda bemenni a juhokkal, félt, ezért inkább felgyújtotta. - Na, azt fülön fogták, s ő ijedtében felakaszatotta magát - meséli a geológus -, s ezzel lezárult az ügy, megvolt a bûnös, meghalt, eltemették. S ezzel az ügy el van felejtve, a borókásnak pedig legalább 20-30 év kell, amíg regenerálódik. Borzasztó volt - emlékezik -, dübörgött a tûz, felhívtuk a baróti rendőrséget, feljött a rendőr és a vargyasi alpolgármester, s még elkezdtek itt hánykolódni, hogy mit ütöm belé az orromat abba, ami nem az én dolgom, mit erőlködöm? S azzal elmentek, ennyi volt, azt mondták, nem az övék.
Formális felügyelet
A baróti természetvédők azon kevesek közé tartoznak, akik nem csak beszélnek, hanem dolgoznak is. Homoródalmáson több civil szervezet, önkormányzat még 2003 márciusában felkérte az Elveszett Világ egyesületet, hogy szerezze meg a Vargyas-szoros természetvédelmi terület törvény szerinti felügyeleti jogát, majd Dénes István társaival együtt összeállította az ehhez szükséges iratcsomót, ajánlást szerzett a Román Barlangkutató Szövetségtől, a bukaresti Emil Racovita Barlangkutató Intézettől, a Hargita megyei környezetvédelmi hivataltól. Kérésüket 2004. január 9-én tárgyalták le a csíki környezetvédelmi hivatalban, és kedvező elbírálás után március 12-én megkapták az öt évre szóló felügyeleti jogot, illetve szerződésben vállalták, hogy adminisztrálják a rezervátumot. Elkészítették a természetvédelmi terület rendszabályzatát, illetve 2005 márciusáig össze kell még állítaniuk a kezelési tervet. Noha papírforma szerint az egyesület elnöke felügyelőként járőrözhet, jegyzőkönyvet készíthet az észlelt rendellenességekről, s bár igazolványában írja, hogy bírságolási joga is van, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen, ugyanis Dénes István azt mondja, őt úgy tájékoztatták, hogy csak a rendőrség büntethet. Ezzel viszont nem oldottak meg semmit. - Tehát az a helyzet - összegez keserûen -, hogy nap mint nap el kell tûrnünk a törvénytelenséget, mert tehetetlenek vagyunk, ez pedig nagyon rányomja a bélyegét az egyesület tagjainak kedélyállapotára, ugyanis kezd elegük lenni abból, hogy semmit sem tudunk tenni. Sorakoznak a papírok, az igazolványok, és a pásztor szemberöhög velünk!
Ahhoz, hogy megkezdjék a terület igazgatását, megpróbáltak pénzt szerezni, mivel az állam semmivel sem támogatja ezt a munkát. Pályáztak a csíkszeredai Polgártárs Alapítványnál, a Vargyas-szoros természetvédelmi terület védelme és turisztikai hasznosítása címû pályázatukkal elnyertek 152 millió lejt, ebből a pénzből szeretnék továbbfejleszteni a meglévő berendezéseket, de főként az a céljuk, hogy információs anyagot készítsenek, helyezzenek el figyelmeztető táblákat - amilyen Vargyason már látható. További bevételük úgy lehetne, ha belépőjegyet szednének. Ez viszont körülményes, ráadásul kellene egy ellenőrző pont sorompóval, s ez naponta folyamatos munkát jelentene, aki pedig nem fizet, annak nincs mit keresnie a szorosban. A felmerülő nehézségek miatt Dénes István bizonytalanul néz a jövőbe, egyelőre nem tudja, miként lehet adminisztrálni a rezervátumot, illetve normális keretek közé terelni a turizmust. Amiatt is borúlátó, hogy a természetvédők kicsi szálláshelyét, amit tizenöt évi munkával hoztak létre, és felszereltek barlangkutató eszközökkel, szerszámokkal, mentőfelszereléssel (barlangból, sziklafalból menteni tudnak), már négyszer törték fel, ám a tettesek soha nem kerültek kézre. Főként ruhát, élelmet vittek el, de a legutóbbi, augusztusi betörés volt a legfurcsább: feldúlták az egész házat, a könyvespolcról szétszórták a papírokat, s elvitték az összes, a szurdokvölgy igazgatására vonatkozó iratot. - Ezt nem lehet megmagyarázni - vélekedik a rezervátum felügyelője -, úgy dolgoztak, mint a titkosrendőrök a filmekben, ezt valaki vagy bosszúból tette, vagy megfélemlítésnek szánta. Szerinte olyan állhat a háttérben, akinek érdeke, hogy a természetvédőket elûzze innen. - Ilyen terrorcselekményekkel akar minket valaki innen eltávolítani - állítja Dénes István -, mert azt hiszi, ha mi nem vagyunk itt, akkor az övé lehet minden, lebonthatja a hegyeket, s feldolgozhatja mésznek, kivághat minden fát, leetethet mindent a juhaival, s élhet itt vidáman, amíg meg nem hal?
Sziklák közé rejtett szülőföld
Ahhoz, hogy a szorosban és környékén rend legyen, szükséges lenne, hogy a környékbeli falvak lakói is magukénak érezzék ezt a területet. Be kellene látniuk, hogy nekik is érdekük vigyázni rá, mert a civilizált turizmus hasznára válna az egész térségnek. Ezzel kapcsolatosan viszont Dénes István azt tartja, hogy ,,az emberek kilencvenkilenc százalékának a háta borsódzik ettől, hogy természetvédelmi terület, nem érdekli őket egyéb az anyagi haszonnál. Az a baj, teszi hozzá, hogy a vezetők sem tudnak fennebb emelkedni, az önkormányzatnak meg kellene próbálnia megértetni, hogy: emberek, ez itt a mi kincsünk, nekünk a turizmusból kellene tőkét kovácsolni. Sőt, az idegenforgalmat is ,,teljesen ferdén értékelik, mert például Almáson kitalálta az egykori polgármester, hogy ide motoros ralipálya kell. - S az lett - magyarázza -, azóta harcolunk a magyarországi dzsipes marhákkal, mert itt hajtanak keresztül-kasul a természetvédelmi területen.
A temérdek gond, kilátástalanság ellenére Dénes István mozdonyként húzza maga után a Vargyas-szoros természetvédelmi ügyét, nem adja fel. Jó néhány csatát bizonyosan megvívtak már, ám egyelőre nyitott kérdés, hogy a háborút sikerül-e megnyerniük. Minden esetre ezt szívügyének tekinti, sziklahegynyi belső energia hajtja, szinte hetente fent van. Azt mondja, mindezt azért teszi, hogy a térség megmaradjon, s két gyermekének is megmutathassa, amit egykor ő maga is csodált. - Egyre több külföldi jön - teszi hozzá -, ők kultúremberek, nyugatról jönnek, fontos, hogy valamit nekik is lehessen nyújtani, hogy ne mondják azt a székelyről: egy primitív majom, mobiltelefonnal a nyakában, s nem képes vigyázni szülőföldjére. Ez a lényeg, én ezt a szülőföldemnek tekintem, s annyira kötődöm ide, hogy már rég azt mondtam, ha én itt koldus leszek, s gombán élek, akkor is itt maradok. Nem megyek se nyugatra, se keletre, se délre, se az Antarktiszra, itt maradok. S ezért harcolok, mert ez a szülőföldem, ehhez a területhez érzelmileg ragaszkodom. Csak ez a vívódás, mérgelődés nap mint nap nem hiányzik, legutóbb is három gyermekkel szedtük a szemetet, végül elkergettem őket, mert felment a cukrom, amikor láttam azt a sok rohadékot, s mondtam, hagyják, mert felszedem én egyedül, ne gyûjtsék a gyermekek másnak a szennyét.
Mondják, s az avatottak pedig tudják, hogy a Vargyas-szoros leginkább ilyenkor, ősszel káprázatos, szeptember végén, október elején néhány napig pasztellszínekben sejtelmeskedik a fehér mészkősziklákat koronázó rengeteg. Ez akár a fenyegetettség, az elmúlás gondolatát is ébresztheti a visszafogottan szemlélődő természetjáróban, ám a Széchenyi-szirt s a Csala tornya alatt mégis bizakodik, mert hiszi, lesz még újra tavasz, s jön majd a nyár.
