|
Szezonkezdet a Vargyas-szorosban is |
|
|
|
|
Írta: Böjthe Ferenc
|
|
2010. May 04. |
|
Május elsején a korábbi évekhez hasonlóan idén is több száz turista kereste fel a Vargyas-szorost, látogatta meg nevezetességeit, vagy egyszerüen csak sétált egyet a már Orbán Balázs által is „nagyszerűnek” leírt Csudálókő aljában.
A szorost felügyelő Elveszett Világ Természetvédelmi, -Turista és Barlangász Egyesület, a homoródalmási tanács határozata alapján 2004-től látogatási díjat vezetett be. A pénzt a szorosbeli pallók és turistaösvények építésére, karbantartására, valamint a turisták által hátrahagyott hulladék elszállítására fordítják, szórólapokat adnak ki, kalauzolják a turistákat. A Kőalja nevű sátorhelyen rendben tartják a tűzhelyeket, ezek mellett szeméttárolókat helyeztek el. Bár a természetvédelmi törvény szabályai szerint a védett övezetekben tilos a szemetelés, az egyesület tagjai már azt is jó eredménynek tartják, ha az idelátogatók ezekbe dobják a hulladékot. Az előző években ugyanis mindig nagytakarítást kellett szervezni a majálisozók után. |
|
Utolsó frissítés ( 2010. July 14. )
|